A Népszabadság Online Szerkesztôség részére
Budapest


Tisztelt Szerkesztõség!

A Népszabadság Online 2003. április 4-i kiadásában nagy meglepetéssel
olvastam egy rövid írást "Was Albertrôl"címmel, amelyet egy bizonyos Kollár
Erzsébet jegyzett szerzôként, s amelynek tartalmához szeretnék hozzászólni.
(A cikket mellékelten csatoltam)

Talán nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem, nagyon ritkán volt csak
rá példa, hogy egy rövid írás majdnem minden sora valótlan badarságokat,
helyenként pedig már szinte fájó hülyeségeket tálaljon az olvasó elé,
méghozzá történelmi tényként. Mint a témakör ismerôje, aki az emlitett
személyek közül úgy Alföldi Géza költôt mint Fiala Ferenc újságírót
személyesen is ismerte és az úgynevezett emigrációs hungarista sajtónak majd
két évtizeden keresztül munkatársa, sôt az “Út és Cél" címû lapnak rövid
ideig fôszerkesztõje is volt, csupán a tényekre korlátozva és a történelmi
hûség kedvéért szeretném közölni a következõket:
1.
Wass Albert soha nem tartozott az úgynevezett hungarista emigrációhoz és
fôleg nem volt soha fômunkatársa a cikkben említett "Hungarista Mozgalom
Hírszolgálata" nevet viselô, valójában soha nem létezett agyszüleménynek.
Wass Albert egész életében az egyetemes Magyarságot szolgálta írásaival,
azon belül természetesen szûkebb hazájának, Erdélynek volt az élô
lelkiismerete, attól függetlenül, hogy írásait alkalom adtán hungarista
lapok is lehozták, vagy tevékenységét méltatták.
2.
1946-ban Henney Árpád éppen álnéven bujkált valahol Ausztriában, hogy
elkerülje a Nyilaskeresztes Párt prominenseire váró elfogatást, ill.
kiadatást. Nyisztor Zoltán pedig, aki 1945 elôtt otthon "klerikáris"
újságírónak számított és a nyilasokhoz semmi köze nem volt, még magyar
földön tartózkodott és csak késôbb szökött nyugatra, méghozzá Olaszországba.
Ebbôl következik, hogy Henney Árpád és Nyisztor Zoltán nem alapíthatták meg
Caracasban (Venezuelában) a nemlétezô "Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát".
Továbbá, Henney Árpádot a "Nemzetvezetô" soha nem nevezte ki utódjának, ezt
egy szûk hungarista kör állította csak, hogy hiveket toborozzanak maguknak.
Henney Árpádot különben egyetlen valóban prominens egykori nyilas sem
ismerte el az emigrációban, mint Szálasi útódját. Ettõl függetlenül 1948-ban
fôleg Ausztriába és Németországba került nyilasok közremûködésével
megalakította az emigrációs Hungarista Mozgalmat, amelyhez késôbb
ausztráliai és kanadai szórványok is csatlakoztak. Tevékenységük fõleg arra
korlátozódott, hogy Út és Cél, ill. Hungarista Tájékoztató címen újságokat
adtak ki, amelyek meglehetôsen orthodox hungarista szemléletet tükröztek.
Ezek a lapok Henney 1980-ban bekövetkezett halála után továbbra is
megjelentek ausztráliai kiadásban, szakítva a korábbi orthodox szemlélettel,
mig a 90-es évek végén végleg megszüntek.
3.
Való igaz, hogy Kántor Béla az "Út és Cél" ausztráliai kiadója volt, de
semmi köze a Gede Testvérek könyvkiadóhoz, amely köztudottan budapesti
illetôségü vállalkozás és tevékenységét akkor kezdte, amikor Kántor Béla
halálával a hungarista lapok már megszüntek, még akkor is, ha a két Gede
testvér közül az egyik jelenleg Ausztráliában él.

4.
A Németországban (és nem Dél-Amerikában) kiadott Hidverôk címû lapot
1948-ban Alföldi Géza költô alapította és szerkesztette megszûnéséig, amely
1962-ben következett be. Alföldi Géza, már mint ismert, úgynevezett népi
költô a harmincas évek végétôl résztvett a Hungarista Mozgalom
tevékenységében, 1944-ben "A Nép" címû nyilas lap vezércikkírója, majd
október 15. után államtitkár a propagandaminisztériumban. Az emigrációban a
Henney Árpád nevével fémjelzett hungarista csoportosulással semmiféle
kapcsolatot nem tartott, sôt kimondottan ellenségesen viselkedett. A
Hidverõk ettõl függetlenül hungarista, ill. szélsõjobboldali irányvonalat
követett és a nemzeti emigráció egyik legnép-szerûbb lapja volt a maga
korában, fõleg lírai mellékleteinek köszönhetôen, ahol szintén Alföldi Géza
versei adták az alaphangot.

5.
A HÍDFÔ címû lapot Süli József alapította 1948-ban Londonban. Az ötvenes
évek közepétõl Marschalkó Lajos lett a vezércikkíró, majd Süli 1960-ban
bekövetkezett halála után a föszerkesztõ. Ide csatlakozott az 1956-os
forradalom alatt 12 évi rabság után a börtönébôl kiszabadított és nyugatra
távozott Fiala Ferenc (az Összetartás egykori fõszerkesztôje és a
Szálasi-kormány sajtófônöke) is fõmunkatársnak. Marschalkó Lajos 1945 elôtt
többek között a Függetlenség fôszerkesztôje volt, tehát kormánypárti
elkötelezettségû újságíró. Tény, hogy egész életmûvét a szélsöjobboldali
szemlélet hatotta át, de semmilyen kimondottan hungarista szervezkedésben
nem vállalt szerepet, annak ellenére, hogy pozitivan nyilatkozott úgy
Szálasiról, mint a Hungarizmusról. Meg kell említeni, hogy a negyvenes évek
végén Németországban kiadott “Kõszeg ködbevész" címû könyvében erôsen
birálta egyes nyilasok tevékenységét, aminek következtében a Henney-féle
Hungarista Mozgalom részérõl éles támadásokban részesült. A legprominensebb
egykori nyilasnak számító Fiala Ferenc az emigrációban szintén
elhatárolódott a Henney Árpád vezette Hungarista Mozgalomtól és írásaiban,
de fôleg számos könyvében megpróbált egy objektív képet adni a
Hungarizmusról, annak hibáit, sôt bûneit sem elhallgatva. A HÍDFÔ, majd
késöbb ÚJ HÍDFÕ a szélsõjobboldali nemzeti emigráció lapjának, nem pedig az
“árpádsávos mozgalom orgánumának" számított. Nyisztor Zoltán, akinek a
Hungarista Mozgalomhoz sem a háború elõtt, sem pedig az emigrációban
semmilyen kapcsolata nem volt, a hetvenes évektôl lett a HÍDFÖ római
tudósítója, amikor a lapot Marschalkó Lajos 1968-ban bekövetkezett halála
után Fiala Ferenc vitte tovább, mint fôszerkesztõ. Nyisztor Zoltán és Henney
Árpád soha életükben nem találkoztak egymással. Fôleg nem Caracasban, ahol
Nyisztor valóban tartózkodott rövidebb ideig, mint katolikus lelkipásztor.
Málnási Ödön professzor a harmincas évek végén a nyilasok egyik
ideológusának számított, a háború után hosszú börtönbüntetésre itélték és
csak 1956 után került nyugatra. Ô sem csatlakozott a Henney-féle “hivatalos"
Hungarista Mozgalomhoz, hanem idõszakonként a HÍDFÔ hasábjain jelentek meg
írásai. Mellékesen több könyve is megjelent az emigrációban.

6.
Borsányi Julián mint egykori katonatiszt az emigráció horthysta vonalához
tartozott, amely tudvalévõen kimondottan ellentétes beállítottságot
tanusított a hungaristákkal szemben.

7.
Milotay István, talán a háború elôtti Magyarország legnevesebb jobboldali
újságírója az emigrációban több jobboldali lapnak is dolgozott. Ezek közé
tartozott az ötvenes években Braziliában kiadott ÚJ MAGYARSÁG, amelynek
fõmunkatársa volt. Szintén az ötvenes években a Hungarista Mozgalom
“hivatalos" lapjának számító ÚT és CÉL közölte folytatásokban az “Egy élet
Magyarországért" címû, nemrég a Gede Testvérek kiadásában otthon is
megjelent vaskos tanulmányát, amely Horthy Miklós emlékiratai kapcsán
kritikusan elemzi az úgynevezett Horthy-rendszer történetét. Talán mondani
sem kell, hogy Milotay István szintén soha nem vett részt a nemlétezô
“Hungarista Mozgalom Hírszolgálata" nevû szervezetben, csak úgy, mint a
fennt említett többi “nemzettestvérek".

8.
Végül meg kell említeni egy magát jelenleg Szemenyei-Kiss Tamásnak és
újságirónak nevezõ, valószínüleg elmebeteg és feltûnési mániában szenvedô
sajnálatos személy tevékenységét. Szemenyei a kilencvenes évek elején tûnt
föl, mint magyarországi munkatárs az ÚJ HÍDFÔ hasábjain, olyan
tudósításokkal, hogy még maga Háry János is megirigyelhette volna. Írásaiban
nemlétezõ otthoni hungarista csoportokról tudósított, akik halált megvetô
bátorsággal küzdenek a “neobolsevista" hatalom ellen. Az õ tudósításaiban
olvashattunk elõször a “Hungarista Mozgalom Hírszolgálata" nevû
szervezetrõl, amelynek természetesen õ volt a vezetôje és valószínûleg
egyetlen tagja. Ma már világosan látható, hogy badarságait egy kis nyugati
valuta csurranásának reményében eresztette szélnek, amelyet, mint “egyetlen
hivatásos hungarista újságíró" el is várt volna az emigrációban még élõ
idôsebb hungaristáktól. Tóth Judit, az ÚJ HÍDFÔ akkori fõszerkesztôje, aki
Fiala Ferenc halála után vette át a szerkesztést, végül megelégelte úgy a
sok sületlenséget, mint az állandó tarhálást és kipenderitette Szemenyeit a
laptól. Azóta barátunk úton-útfélen - de fõleg a hazai bulvársajtó hasábjain
- minden lehetõséget megragad, hogy rögeszméit terjessze, arra sem ügyelve,
hogy “történelmi elemzései" olyan messze vannak a valóságtól, mint Makó
Jeruzsálemtõl. Erre a legutolsó példa a Népszabadság Online-ban megjelent
“leleplezése" Wass Albertrõl. Hogy miért? Csupán csak azért, mert a cikket
jegyzõ Kollár Erzsébet (szintén “szabadságharcos") nem más, mint
Szemenyei-Kiss Tamás felesége.

Sajnálatos csak az, hogy a Népszabadság Szerkesztõsége egy ilyen nyilvánvaló
elmezavarnak helyet bíztosított.

Tisztelettel:
Dobszay Károly
Dortmund / Németország


Melléklet:

Wass Albertrõl

NSZ - 2003. április 4.
Március 14-én vette át Wass Endre, az író fia az Alternatív Kossuth-díjnak
nevezett elismerést, amellyel ezúttal a néhai Wass Albert életmûvét
jutalmazta az illetékes kuratórium: Gyurkovics Tibor író, Jankovics Marcell
filmrendezõ, Makovecz Imre építõmûvész, valamint Melocco Miklós és Schrammel
Imre szobrászmûvészek.

A díjat odaítélõ bizottság (az 1945 után háborús bûntettek elkövetése miatt
távollétében halálra ítélt) gróf czegei Wass Albert esetében elmulasztotta
nyilvánosságra hozni, hogy az író a szélsõjobboldal prominensei közé
tartozott. Az alábbiakban ismertetem a hazai jobboldali elit által
elismerésre méltónak tartott "nemzettestvér" életmûvének egy, nem éppen
elhanyagolható, részletét.
1946-ban Nyugaton a Nyilaskeresztes Párt egykori tagjai létrehozták
úgynevezett túlélõ szervezeteiket. Caracasban Henney Árpád altábornagy ­ a
"Nemzetvezetõ" kijelölt utóda ­ Szálasi személye körüli miniszter és
Nyisztor Zoltán katolikus lelkipásztor alapította meg a Hungarista Mozgalom
Hírszolgálatát (HMH), amely hivatott volt összefogni a világ különbözõ
pontjain szétszóródott nyilaskeresztes párttagokat, a hungaristákat és
szimpatizánsaikat. Az óriási távolságokkal magyarázható, hogy a
kapcsolattartás hatékony formájának, lehetõségének tartották a hungarizmus
gondolatát szolgáló sajtótermékek alapítását, majd késõbb ezek
fennmaradásának anyagi, erkölcsi segítését. Ausztráliában a Kántor Béla,
majd a Gede testvérek közremûködésével kiadott Út és Cél, Dél-Amerikában és
Európában a Hídverõk, illetve a Hídfõ és a 24. Óra voltak az árpádsávos
mozgalom legismertebb orgánumai.
Élete végéig fõmunkatársként a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatához
tartozott Wass Albert is, aki Alföldi Gézával (Szálasi
propagandaminisztériumának államtitkárával), Borsányi Juliánnal, Milotay
Istvánnal, Fiala Ferenccel (Szálasi egykori sajtófõnökével), Marschalkó
Lajossal, Málnási Ödönnel, az 1994-­1998 közötti HMH-fõnökkel, Szemenyei-Kiss
Tamással, a kanadai 24. Óra fõszerkesztõjével, Tóth Judittal és a
Kaliforniában élõ lap- és könyvkiadóval, Szász Lóránttal összehangoltan
végezte tevékenységét.

Kollár Erzsébet
Budapest